hasonló bejegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2019. december 19., csütörtök

Karácsonyi csilli-villi ékszerek

A karácsonyi repertoárból hiányoznak az igazán ünnepnek megfelelő darabok. Nem szerettem volna angyalkákat, hóhelyheket készíteni. Hiába olyan egyszerű és gyors az elkészítésük én nem szeretem a keményítés folyamatát. Arról nem is beszélve, hogy már mindenki bőven el van látva ilyesmivel. Nem is akartam hasonlóval bíbelődni.

Voltunk Szegeden vásárban és egy horgolt árukat árulónál felfedeztem gyönyörű horgolt karkötőket, melyek nem hagytak nyugodni. Haza érve egyből elkezdtem bújni a netet, hogy vajon mi lehet az a fonal amit használtak hozzá. A végeredmény annak ellenére, hogy biztosan volt benne fémszál puha volt. Legjobban az eladó által dohány színűnek mondott tetszett. El is határoztam - mivel két nap múlva ismét mennem kellett a megyeszékhelyre - hogy ismét megnézem, netalán veszek egyet, mert megérdemlem. (Nem szoktam ilyesmit vásárolni. Inkább az ötletekért szeretem az ilyen vásárokat. Most azonban nagyon-nagyon tetszett és amellett szinte bosszantott, hogy nem tudtam a horgolás technikáját.) Még azt is elhatároztam, hogy vásárlás mellett még a fonalra is rákérdezek. Hátha nem olyan nagy titok. Azután minden másképp alakult, áthúzták a számításaimat, így nem volt csavargás. 

Viszont ez vezetett el odáig, hogy vásároltam egy szimpatikus fonalat. Nem csalódtam benne. Pont ilyenre számítottam. Ebből a márkából háromféle fonalat próbáltam eddig és mind nagyon jó volt a maga nemében. (Volt köztük vastag főként akril tartalmú, vékonyabb gyapjú és ez.) Azt hittem, hogy a rózsa (szerintem inkább pezsgő) árnyalat lesz a nyerő, de az ezüst, főleg mert most nem tudok elvonatkoztatni a közelgő ünnepektől nagyon szép és más ünnepi alkalmakkor is megállja a helyét.


A neten nem találtam "értelmes" mintát. Először horgoltam egy láncszemsorral induló, spirálisan haladó, rövidpálcát használó hengert. Gyorsan is haladt, szépen is fénylett, pont annyira ami nekem tetszett. Finoman, nem túl fémesen. A tapintása is jó volt, de valahogy nem éreztem már aznap se az igazinak és miután kipróbáltam ugyanezt kúszószemmel, le is bontottam.

A mintát inkább "érezni" kell. Hogy jó helyre szúrjon az ember és egyenletesen horgoljon. Amit a belinkelt videóban durva fonallal valósítottak meg, én vékony két szálával. (És én nem a külső szálba öltöttem, hanem a henger közepe felőlibe.) Eleinte nem volt annyira egyértelmű, hogy hova bökjek és ügyelni kellett arra is, hogy ne húzzam ki a szálát. Bár tubus, de tapintásra nem tűnik üresnek a közepe, nem benyomható és nem lesz amorf. Egyszerű, már-már unalmasnak tűnik a külseje, de én szeretem az egyszerű dolgokat. 

Szerencsére gyöngykupak és mágneskapocs van itthon még a gyöngyfűzős korszakomból. Ragasztót kellett beszerezni. Egy-két swarovski kristály is felhasználásra készült, valamint egy kis gömb, amely pom-pomos díszről lett levéve. Tehát mégis kikerült a kezeim közül valami ünnepi, kicsit csillogós... szeretem őket nézegetni, amit megtehetek egészen addig míg el nem ajándékozok belőlük kettőt.

 

Fonal: Phildar Phil Brillant
Tű: 2,1 mm
Ötlet: Innen

2 megjegyzés:

  1. Szuper lett!Tök egyszerű, de igy is nagyon szép..Persze lehet hogy a fonal márkája is sokad ad a szépséghez...Már régóta szeretnék egy karkötőt magamnak, de csak nem jött még össze...aA vágyam, egy osztott gyűrű és gyöngy kombinálásával készül ..de annyira béna vagyok hogy nem sikerült megtanulnom az osztott gyűrűt, pedig komolyabb hajócsipkéket készítettem már.Gondoltam, ha az nem sikerült, nna majd a gyöngyhorgolás...az sem megy...azt meg nem is látom...Úgy hogy csak álmodozóm a karkötőről...Bár horgolni sem tudok mostanában... majd később, akkor megpróbálom..Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  2. Igen, sok múlik a fonalon. Ez puha és nincs érdes-fémes érzés a tapintásakor. A többi némi idő, fantázia, lelemény.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...