hasonló bejegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2018. május 30., szerda

Twilight Mist Scarf

Szilveszterkor az alkotó ingyenessé tette egy választott kendő leírását. Sokan a lehető legbonyolultabb és legmívesebb kendőt választották. Engem ennek egyszerűsége fogott meg, illetve az, hogy már szokatlan módon nem íves, hanem téglalap. Főként a középső rész tetszett.


Ezt még bőven a műtét előtt kezdtem. Időkihasználásként. Gondolkodás nélküli, mechanikus cselekedetként. Most pedig az épülés időszakában, amikor már kezd a heverészés mellett túl sok energiám lenni, de ami még nem elég a szokásos mindennapi élethez, befejeztem.

A gond ott kezdődött, hogy kételkedtem benne, hogy a leírt szemszám elég lesz. Nem gondolkodtam előre és nem néztem a többi részét - csak az elejét - a mintának. Akkor derült ki, hogy nem megfelelő számmal bővítettem, amikor ehhez a részhez értem. Nem csináltam belőle problémát, alkalmassá tettem a minta megkötésére.


A fonalválasztásnál az volt a legfőbb szempont, hogy valami habkönnyűt találjak, melyből egy édes kis "semmiség" legyen. Inkább díszítésre alkalmas sál, mint melegítésre. (Ezt azért a minta is meglehetősen alátámasztja.) Szerencsére nem kellett azon izgulnom, hogy elég lesz-e a fonal. Már az első harmadnál tudtam, hogy igen.

Szeretem a középső mintát. Tévesztés nélkül ment az egész! A színe is finom. Már kifutottam az időből, hogy hordhassam, de majd ősszel. Kimondottan egy szelíd ballonkabáthoz gondoltam ki. Jól mutatnak együtt. Ennek határozott színe van, a kabát meg seszürke. 


Fonal: Alize Angora Gold (1 gombolyag)
Tű: 4 mm
Minta: Alla Saenko

2018. május 11., péntek

Anyák napja

Műtét előtt már tudni lehetett, hogy nekem nem sok időm, energiám lesz extra anyák napi előkészületekre. Előre beszereztem a virágot. Egy jó kézműveshez méltóan hazafelé eszembe jutott, hogy a kis fa tartót fel is lehetne díszíteni. Műtét előtt a szerkesztésig, nyomtatásig jutottam. Csütörtökön engedtek ki, vasárnap délután elég gyenge, rozoga állapotban, de azért becsületből neki is láttam. 

Már a szükséges eszközök előszedése is kihívás, fárasztó volt. Nem is lett tökéletes. A kezem rutinosan dolgozott, de szemmel nem tudtam lekövetni. Kissé szédültem, de az akciót elégedettséggel zártam. 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...