Sikerült egy tapintásra kellemes fonalat választani a célhoz. Több, mint fele gyapjú, a másik fele pamut. Valóban olyan a súlya, tapintása a kész kardigánnak, mint ahogy a nagy könyvbe meg van írva. Soha ennyi fonalat nem használtam fel felsőnek, de ehhez kellett.
Ami a nézelődéseim során megfogott, a pasztellos, téglás színű felsők. Meg kellett alkudnom, mert ennek a fonalnak ilyen színei vannak. Egészen a végefelé sikerült azt elérnem, hogy nem azt a pasztellos csodát vártam el tőle, hanem elfogadtam, sőt megtetszettek végre a színei. A végeredmény nem igazán visszafogott, megbúvó, de amennyi munka volt vele nem is biztos, hogy annak kell lennie.
Az alsó rész mintája könnyen követhető és szerettem is csinálni. Már nem okoz akkora gondot a fonalvezetés és a szálfeszesség. Bele tudtam merülni, csapongtak közben a gondolataim és a munka menete szórakoztatott, a látványba pedig időnként belemerültem. A "szikra" minta egyszerű, nem lehet eltéveszteni. Csak a vállrész fogyasztásakor lehet kérdés, hogy két szem összekötése milyen színű szállal történjen. Hogy lesz szebb a kötéskép.
Nagyon tetszenek az ehhez hasonló ölelős gallérok. Most végre láttam, hogyan kell készíteni. Eddig csak halvány fogalmam volt róla. Bevallom a végére kicsit eluntam a mókát. A szemfelszedésben mázlim volt. Értem a logikáját, de a méricskélésen elcsúsznék. Még szerencse, hogy a leírásban szereplőre hagyatkoztam. Így nem lett túl sok vagy túl kevés szemem, amikor már nem vízszintesen, hanem függőlegesen, a galléron dolgoztam.
Hogy kötés elvágásába belefognék-e ismét? Most még infantilisebb gondolatnak tűnik, mint először. A környezetemben mindenki próbált leállítani, de egy idő után nincs visszaút, ugyanis, a felső elejét úgy kellett megkötni, hogy a vágási felületen és a mellette lévő két-két szemen kívül csak három szem maradt, annyira le kellett fogyasztani abból a célból, hogy íves legyen a kardigán, ne egyenes. Próbáltam a megbízhatóság kedvéért mindent bevetni. Még varrógéppel is átmentem a vágás mellett. Közben azért jajongot a lelkem. Nem olyanoknak találták ki, akik atombiztosra próbálják eldolgozni a munkájukat.
És bizony az a veszély is megvan, hogy ha nem jó méretű a felső, akkor ketté vágás után nem javítható. Ha nagy, bele kell törődni, ha kicsi, legfeljebb hozzákötni lehet.
Féltem, hogy az ujja szűk lesz. Eleve nagyobb méretben kötöttem, mert a fonalam vékonyabb, de még az ujja szemszámot is megnöveltem. Viszont sokan azt írták, hogy szűkre van szabva, de nem is az ujjával voltak igazi gondjaim. Amikor először felpróbáltam, a szélességét keveselltem. A hátamon szépen kifeküdt, viszont a patent széthúzta elől. (Éreztem, hogy nem kellene azt se kisebb tűvel kötnöm.) Már gyanúsnak kellett volna lennie a szemek elosztásának, akkor amikor egyesült a törzs az ujjaival. Persze észleltem, hogy aránytalan, de vakon bíztam. Az is igaz, hogy az elején a lusta sorokat idő előtt meguntam és szerencsésen elhitettem magammal, hogy "jó lesz az, úgy is nyúlik majd a lustakötés". Hát nem lett jó. A mosás segített azon, hogy a patent összehúzta és a fair isle is egyenletesebbé, simábbá tette. A rest kétszer fárad! Szépen lebontottam az i-cordot, felszedtem a szemeket és ejtettem még pár sort. Ha lúd legyen kövér és felismerve azt hogy jobban szeretném, ha gomb is lenne, kerestem is az itthoni készletből (hiába, szegény időket élünk, rövidáru bolt nincs nyitva).
Amit szeretek benne: a gallér, megérte az ujján hosszabban kötni a patentot, szeretem, hogy visszahajtható, ölelős. A hosszával is elégedett vagyok. Egyedi, megismételhetetlen mintája van. Az hogy a kötés javában a fair isle miatt duplán futnak a szálak, meleggé teszi és a fonal jó minőségének köszönhetően igazi luxusérzetet ad.
Fonal: Lana Gatto Merinocot
(460 gramm fehér, 43 gramm camel, 23 gramm levél, 13 gramm tégla,
26 gramm ég, 40 gramm rozsda szín)
Tű: 3,75 és 4,5 mm
Minta: Spark (Andrea Mowry)
