hasonló bejegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2019. január 27., vasárnap

Biscornu

Rám szakadt pár nap kötelező szabadság. Nem igazán találtam a helyem néhány húzós munkahelyi nap után. Nem is volt kedvem még csak kézimunkához se. Aztán végül győzött a kíváncsiság és elővettem egy január első napjaiban csodált mintát és egy használt, turkálós (kifejtett terítő) alapot.
 

Nem is tudom mit mondjak. Amikor nem számoltam el, haladt és élveztem, amikor rájöttem, hogy elszámoltam, nem örültem. Összességében úgy érzem, hogy nem lesz a kedvencem a technika. (Nem véletlen, hogy eddig se nagyon próbálgattam. Egyszer hímeztem meggymag párnához meggyeket, de elámultam, hogy mennyi időbe telt. Ráadásul utána fel sem használtam. Nem győzöm csodálkozni, hogy aprószemű alapokra mások milyen csodákat csinálnak. Hogyan látják azt egyáltalán? Nekem még egy-két egyszerűbb, varrással kombinált darab tetszik. Talán karácsonyra azokból csinálok, de egyébként gyorsan be fogom fejezni ezt a "pályafutást".)


Visszakanyarodva: ódzkodtam rátenni gyöngyöt, hiszen hogy is illik az egy tűpárnára? Aztán rájöttem, hogy ehhez a finom kis mintához, a színeihez nagyon illik ez a selymes kis fény. A hátoldalának kihímzéséhez nem volt elég anyagom, no meg elég is volt számomra ebből ennyi. Máskülönben szerintem jól mutat anyaggal a hátán is. A két oldal összedolgozása egyszerűbb volt, mint gondoltam. Csak kézzel készült, varrógépet nem látott.

Kicsit túlméretezett lett, de kell egy kis különcség. :) Tíz centi átmérőjű a kis drága. Szerintem kb. 7-8 cm lenne az ideális.

 

E honlap szerint  ez egy The Sweetheart Tree minta. Próbáltam utána járni, de én nem találtam meg. Viszont a Pinteresten épp amikor feladtam volna, szembejött a minta.

Szépen leírtam a gondolataim, fényképeztem, lementettem, átméreteztem, beemeltem. Kész! És ekkor veszem észre a képen, hogy van ott valami... Tévesztés? Megszemlélem a kész munkát és kiderül, hogy egy anyagszösz. (Miután körbevágtam a fehéret cikk-cakk ollóval úgy elkezdett pici szálanként foszlani, mint ha kötelező lett volna.) Juszt se készítek új képeket! :)

2 megjegyzés:

  1. Szép lett a biscornud!Ne mond hogy soha többet...Én nagyon megküzdöttem velük..mert bizony már többet? sokat? csináltam... nem könnyű az összeállítás sem, sok idő is kell mire a himzés kész, de a végerdmény kárpotól...én is azt gondoltam a legelején, hogy nem kell gyöngy ... de igen kell.. Volt hogy az elsők között kivarrt biscornmat szétbontottam részben, kicseréltem a tömőanyagot is, mert eleinte csak vattát tettem bele, majd újra varrtam és szépen körbe varrtam rá gyöngyöket...és olyan jó még ránézni is..Sok sikert a többi biscornuhoz!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm! Azt nem értem, hogy sokan hogyan készítik ennél apróbb szemű alapra? (Állítólag jó a szemem.) Így kb. egy-másfél héttel az elkészülte után, már kihevertem a megpróbáltatásokat. (Valószínűleg csak azonnali sikert akartam.) Nem szeretnék még egy biscornut, viszont lehet, hogy keresztszemes "ezt-azt" igen.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...