Történt az, hogy miközben minta után kutattam egészen másba botlottam, mint az eredeti elképzelés. Aztán csak nem hagyott nyugodni. Néztem jobbról, néztem balról, néztem az elkészült darabokat. Már azon kaptam magamat, hogy nézegettem fonalat is hozzá. "Elbeszélgettem" magammal, hogy kell-e ez nekem, biztos, hogy lesz-e kitartásom hozzá és ugye nem a szekrény aljának veszem meg a fonalat.
Belenyúltam! Az egyik közzétett képen olló és kötött holmi volt. Gondoltam magamban (szószerint): "Szegény! Hogy el lehet keseredve, hogy ilyenhez folyamodik." Nem is vettem komolyan, azt hittem egy vicces kép. Azután kiderült, hogy ez a valóság. Fair isle kardigánról van szó, amit egyszerűbb - a mintát és azt, hogy akkor csak simát kell kötni - körbekötni és utólag elvágni. Téboly!
A próba meg csak halasztódott. Se a kötéspóba sem semmilyen próba nem az én világom, szükséges idő- és anyagfecsérlés. Féltem is tőle, hogy nem sikerül, csak mérgelődök, bosszankodok a végén és izgatott is a dolog egyszerre.
A nem túl nagy mintadarabom, amely nélkülözi az apróságokat. Nem tettem arról, hogy ne pördüljön, nem blokkoltam és különösen az egyenletességre se ügyeltem. A zöld színt "szétszórtam" benne, de csak azért hogy legyen egy középső szem, melyen végigfut.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése