Amikor sok évvel ezelőtt először készítettem a hozzátartozóim sírjára díszt, akkor úgy voltunk vele, tegyünk egy próbát. Persze minden gondolkodóba ejtett. Miből? Hogyan? Nagyon ritkán kerül elő a ragasztópisztoly. Többnyire csak évente egyszer. Egy év elteltével elfelejtem a fogásokat is.
Viszont már úgy vagyok vele, hogy hagyománya lett. Nem igazán az számít, hogy profi legyen, hogy szebb legyen, mint a bolti. Inkább arról szól, hogy rákészülök. Beleértve a termés- és zöld gyűjtögetését. (Amely ebben a szép őszi időben még kellemes is volt.) De legfőképp azt, hogy szívemet-lelkemet beleadom az elkészítésbe. Emlékezek az elhunytakra. Köztük azokra is, akiket nem vagy csak kevéssé ismertem, akiknek szüleimet köszönhetem és arra is, aki idén váratlanul hunyt el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése