És egyelőre az utolsó kavics.
A másik oldalán:
Úgy igyekeztem mintát adni ennek a kavicsnak, hogy valami természethez közeli legyen. Képzeletem szerint vagy virágtövére vagy erkélyre virágok közé vagy párkányra kerül. Vidrák és nádastavon. Ahol nyugalom van és a béka a parton pihen. Élvezi a csendet.
És ha már témánál vagyunk, a házikó és az alma újragondolva. A ház új tetőt kapott. A ház a valóságban 3,5 cm. Az alma csak pontosítást, pár ecsetvonást, de jót tett neki:
A csoportba feltettem. Érdekes kérdések, megjegyzések jöttek. (Hogy szalvétatechnikával készült-e, illetve milyen ecsettel. Csak úgy festettem. Utána néztem a google-ban, hogy milyen ecsettel készült. Képződjek.)
De ezennel tényleg elfogytak. Már matt lakkot is kaptak a maradók. Az mágnes, ami 30 cm hosszú és ragasztócsíkkal ellátott, nem vált be. Amikor feltettem a hűtőre, pár centit csúszott alább, szóval határeset a tartása. A ragasztócsíkról pedig leválik a kavics. Próbáltam ragasztópisztollyal rögzíteni, de az sem tartott. Így, hogy a teherbírásával is gond volt, beszereztem neodímium mágnest. Aki javasolta, kétfázisú ragasztóval szokta rögzíteni. Én ékszerragasztóval próbálkoztam, mivel az volt itthon. Mivel a kavics nem egyenletes vastagságú, ezért ügyelni kell arra, hogy a ragasztandó felület vízszintbe legyen, egyébként amíg nem köt meg a ragasztó elcsúszik rajta a mágnes. Ha nagyobb, kerülhet rá kettő is, az élei is vonzák egymást, de csak megfelelő oldalon, amit nem árt előre kipróbálni, nehogy akkor derüljön ki, amikor már ragasztós, hogy éppen abban a variációban taszítják egymást. Az ékszerragasztó is megfelel a célra, bevált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése