hasonló bejegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2020. április 19., vasárnap

A békakirályfi is aluszik...

...vagy inkább vigyorog.

 
Bruttó másfél év, nettó pár nap alatt készült el. Történt ugyanis, hogy egy ismerősnek másfél éve unokája született. Nekem megtetszett egy krokodilos szundikendő, az állatkának még cumija is volt (sajnos most a leírást nem találtam meg). Akkor bele is kezdtem, de miután megvolt az alap, rájöttem, hogy jobban tetszett volna kék alapon, a zöld krokodil. Szinte láttam magam előtt, ahogy a folyóból emelkedik ki a krokodil... Félretettem, mert nem akaródzott újrakezdeni. Eltelt pár hónap és kiderült a nagyiról, hogy tud horgolni, csak régen nem tette már, felelevenítette tudását és azóta is horgol, köt, kézimunkázik.


Fél éve másnak született unokája. Gondoltam előszedem az alapot, de úgy látszik a krokodilust végleg elvetettem. Nem tudom honnan jött az ötlet, de békát szerettem volna ezúttal csinálni és kis extra, hogy korona is lesz a fején, gondoltam.


Először az volt az elképzelésem, hogy a két ellentétes csücskének a sarkába kerül az alapra két mancs, a jellegzetes ujjakkal és középre valami. Valami kerek vagy ovális alakzat, két kiemelkedő szemmel. Sehogy se jöttek össze a mancsok és olyan idegennek is gondoltam. Hisz' hogy is néz ki az, hogy van egy törzs/fej és tőle távol a mancsok. Elengedtem és középre került minden. Közben jött az ötlet, hogy ott a tapestry technika és lehetne sárga a hasa.

Végül, amikor meg megvolt a "hogyan", akkor elégedetten készítgettem, bíbelődtem vele. Sokkal nehezebb terv nélkül dolgozni, magamnak kikísérletezni. Miniatűr kis darabok ezek, így még inkább nehéz volt figyelni az arányosságra. Kicsi törzs, annál is kisebb szemek.

Az alap átmérője 28 cm. Magán viseli a békák néhány jellegzetes vonását; világos has, tapadókorongos ujjak, gülü szemek, "békacomb".  Voltaképpen ő egy kis varangy, vannak foltok a hátán.


Fonal: Gilice (a Barkától) színes
Alize Bella (fehér)
Ice Yarns Baby Merino (fekete)
Tű: 2,5 és 3 mm
Minta: alap nagyikocka variáció
amigurumi saját elképzelés alapján

2 megjegyzés:

  1. Szép lett.. írhatnám hogy aranyos is , de a munkád az elkészítés szuper, de a békát nem szeretem...Már régóta a gondolat meg van hogy jó lenne egy szundikendőt készíteni, pláne hogy van az ismerősöknél kisbaba, de mindig háttérbe szorul... Én macival képzeltem...Most hogy ez a vírus van, még a polip is nálam van...nem voltunk babanézőben sem..
    Szép kézimunkás hétvégét!

    VálaszTörlés
  2. :) Nem a legszívetmelengetőbb állatka, de talán pont ezért választottam, hogy vajon sikerül-e valami bájosat produkálnom. Meg természetesen a zöld színről se jutott sok minden eszembe. (Talán most fantáziadúsabb vagyok, mert hirtelen eszembe jutott még valami. Talán majd leközelebb.) A maci uniszex és kedves, hálás figura. Ráadásul viszonylag könnyen kivitelezhető. :) Az a jó ezekben a kis figurákban, hogy gyorsan elkészíthetőek.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...