Az otthon

Amikor felmerült bennem az ajándékkísérő, ötletem se volt. Szétnéztem otthon milyen alapanyagaim vannak. Az első neten talált képek alapján valami esküvői, életbölcsességet, útravalót tartalmazó idézetre gondoltam. Viszont alkalmasat nem találtam. Bizonyára rosszul ütöttem be a keresőbe, mert inkább lehangoló idézetek voltak... Nekem meg semmi nem jutott eszembe. A felület is kicsi volt.

Szépen körbehorgoltam a fakarikát és megállapítottam, amit már ránézésre tudtam, hogy kicsi a felület, csak pár szó fér rá nem túl kis betűnagysággal. Pont hat centit mértem, ekkora méretű kerek "tallérral" kellett volna befedni a lyukat. Írtam is a helyi hobbiboltosnak. Másnap válaszolt, hogy csak öt centis van. Ekkor körvonalazódott, hogy virágok lesznek rajta koszorúszerűen. Még régen vettem vékony habszivacsot és mindezidáig tehetetlenül álltam hozzá, csak várt a sorára.

A tehetetlenség nem sokban változott, viszont rájöttem, hogy egyforma virágokat nem tudok készíteni és nem is akarok. Innentől kezdve bátran álltam hozzá, lelkesen gyűrögettem a habszivacsot és ragasztottam. A koszorú alap virágkötők által használt drót, amit unokaöcsémtől kaptam. A bibéket a habszivacshoz vettem anno. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyű vele dolgozni.

Nekem nagyon tetszik és az én ízlésemet tükrözi. Egyedi és természetesen nem hibátlan (nem vagyunk gépek), de mégis odáig vagyok érte. Az anyag, a forma, a tapintása, a színei is meggyőzőek. Remélem, megtalálja a helyét.