Milyen ajándékot?

Kinek milyen ajándék a megfelelő, miről álmodozik és a pénztárcánkhoz is mi van szabva?

Kevéssel karácsony előtt csodálkozva láttam, hogy a blog jobb oldalán lévő feliraton a karácsony mellett százat jelez a számláló. Belenéztem, vajon tévedés-e. Nem volt az, de felsejlettek a múltból olyan emlékek, amelyek nem voltak kellemesek. Mindegyikbe próbáltam a szükséges energiát, szívet beletenni. Aki kézimunkázik tudja, hogy a kigondolástól a megvalósulásig, a kitapasztalástól a csomagolásig több óra telik el összpontosítással, türelemmel, újrahangolással. 

Volt személy, akit ma már nem lepnék meg ilyesmivel... Mindössze arról van szó, hogy a munkatársak nem a barátaink, sem családtagok, nem is elvárás feléjük, hogy rajongjanak, azért amiért mi. (Voltaképpen az egész munkahelyi karácsonyi, születésnapi, névnapi ajándékozás egy zsákutca. Nincs rá annyi pénz, amiért értelmes ajándékot lehet venni, de nem is elvárás ez vadidegen emberek felé. Viszont, aki a gesztust sem díjazza, akkor kár érte.)

Mégsem kidobott idő egyetlen óra sem, amit ilyesmivel töltünk akár jó kézbe kerül az adott alkotás, akár nem, akár olyanéba, aki díjazza, akár olyanéba, aki nem, mert ha mást nem akkor azt az érzést adja, hogy urai vagyunk az anyagnak, sikerélményt adhat és beépítjük a hétköznapokba. A szervezést, a türelmet, az időzítést, a magabiztosságot és tudjuk a határainkat is. 

Nálunk a december után hamar ránk köszönt a következő ünnepnap egy születésnap, amely a második héten van. Mivel közeli hozzátartozóról van szó, ezért nem kétséges, hogy kézimunka. Nyilván mindenki igyekszik olyan dologba beleadni a pénzért, idejét, amelynek maga is örülne (kivétel ez alól a munkahelyen egymásnak adott fröccsöntött termékek, amelyeknél - érthető módon - még fontosabb az ár), így magamat meg nem hazudtolva egy olyan technika ismét, amely engem mostanában foglalkoztat.

Azzal, hogy választhattam témát, ha nem lett volna rozsdaszínű fonálból, akkor marad a hattyú reprodukciója, de így azt hiszem jobban jártam. 

Így kezdődött:

Ezután még egy kis színt kapott a róka melletti bal oldal.

A kezdeti kíváncsiság lendületével gyorsan el is készült a róka:

Azonban sok támpontot a festés, felvázolás nem tartalmaz, így egy adag tanácstalanság is befurakodott a készítés napjaiba. Aztán egy mély lélegzetvétel, erőgyűjtés után folytattam mindig. 

Meglehetősen sok szabadságot tartalmaz ez a technika, amely egyébként szimpatikus nekem, de magamra vagyok hagyatva közben mindenben; hány szálas legyen a fonal, milyen színű, milyen sűrűn legyenek a virágok stb.

A végső formája immár felakasztható keretben:

Munkásabb volt, mint a hattyú. 16,5 cm az átmérője. Ezzel is két napot foglalkoztam, a harmadikra csak az eldolgozás jutott. Természetesen minden pénzbe kerül. Az anyag még régebbi vásárlás és a fonalak is, illetve lehet, hogy azokat nem is én vettem, nálunk kézről-kézre járnak. Itt a keret a jelentősebb tétel, azt ezer forintért vettem nem is olyan régen.

Most nincs más teendőm hátradőlni és várni egy hetet az átadással. :) Ma megnézem ismét, sokadjára a Vukot. A kedvencem az, amikor a kutyák pletykálnak és amikor a Simabörű kicsapja az esőbe a komondort és Karah így kommentálja miután Vuk mondja, hogy a kutyák, micsoda talpnyalók; a komondor az nem, a bőrét odaadná a Simabörűét, de a talpnyalás az nem megy... És még mondják nekem azt, hogy nem felnőtteknek felnőttekről szól a mese.