hasonló bejegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2023. szeptember 8., péntek

Enterlac kardigán

Mérföldkő a kötögetéseim terén. 

Még nyár elején kezdtem, de belezavarodtam a gomboláspántba és félrehajítottam, mondván ráér még és ne melegítsen kötés közben, mást vettem a kezembe. 

Ennyi idő távlatából az enterlac élménye a múlté, így nem is tudok sok dolgot nyilatkozni róla. Nem hagyott sok nyomot bennem. Legfeljebb azt, hogy nem fogom sűrűn használni, mivel nem látok a felhasználásában olyan sok lehetőséget.

Aztán jött az ujja, ami szintén egy mumus volt. Soha nem készítettem hagyományos módon ujjat. Mindig azt láttam gyerekkoromban, hogy külön hát, külön eleje(i), külön ujjai. Még a törzs karöltője még csak hagyján, de az ujjaitól félnék az összevarrás pedig zavarna. Így maradnak mindig az alternatív megoldások. 

Most rászántam magam arra a megoldásra, amikor a törzset meg kell kötni és az ujjakat a karöltő szemeit felszedve körben haladva (bizonyos módszer szerint) kell megkötni. Mint minden hasonlóra kihívásként tekintek és napokig foglalkoztat. Ami segítségemre volt ez a leírás. Utólag nem a legjobb linket választottam. Sajnos nem találtam magyart. Próbálom megérteni, megfogni a lényegét. Lenyűgöz és szeretném kidolgozni, elsajátítani a logikáját.

A gombok nagy kedvenceim. Szerintem maximálisan visszaadják a kötés mintáját. Van aki szerint "jó ez a kínai gomb". Kérem szépen ez nem kínai, hanem még a múlt évezredből valóak. A gomblyuk pedig ez alapján készült. A gomboláspánt 2*2-es patent, azzal, hogy felül szűkítettem kissé a vállánál, két-két sima szemet egybe kötöttem. Elől pedig hogy kövesse a törzs ívét szaporítottam a felső gombnál illetve afelett, annyira hogy ne sarkos legyen. A vállán nincs varrás; elkészítettem az elejét-hátát és összeöltögettem a szemeket.


Fonal: Himalaya Everyday szürke 65 gramm

Himalaya Everyday New Tweed 12 gramm

Tű: 5 mm és 4,5 mm

Ötlet: pinterest

2 megjegyzés:

  1. Jó ez a kardigán ,és örülök hogy mutattad...megint egy emlék, Herdelendre jártunk fürdeni minden nap...jó 35 évvel ezelőtt. Ott egy butikos néni kötött ezzel a mintával pulcsit...Megmutatta hogy kell, alig vártam hogy másnap legyen , vittem a cuccomat... megtanított hogy kell kötni.. nagyon élveztem... de az ujjával meggyűlt a bajom.. végül is csak sima kötés lett az ujja.. Remélem megtalálom a fényképet... fiam ép pecázásból jött haza mikor lefotoztam..A minták, a divatok ismétlik magukat...
    Szuper lett a kötésed...Nem tömeg cikk--
    Itt is boldog névnapot... szép hétvégét!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! Érdekes amit írsz. Nekem eszembe se jutott, hogy divat-e. Viszont nem is gátol, ha nem az. (Lehet, hogy hiba?) Inkább az foglalkoztatott, hogy anyuka foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy ne legyen lányos. Szerintem ez nem az. A nyakának meg külön örülök.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...