Volt egyszer egy lány, akit egy évtizeddel ezelőtt nagyon magával vont a gyöngyfűzés. Elsősorban nem a hordásuk miatt, hanem az elkészítés technikája nyűgözött le, illetve azt, hogy házilag mennyi mindent el lehet készíteni. Szaporodott szépen a készletállományom és sokat nézegettem a "nagyok" blogjait. Akkoriban éppen virágkorukat élték.
Már évek óta kacérkodtam a gondolattal, míg nem rászántam magam. A példaképeim jóval előttem jártak. Sokkal tapasztaltabbak voltak, alighanem olyan helyen laktak, ahol a boltok elérhető távolságban voltak. Volt már itt-ott oldalam, elsősorban csak képek, míg nem erre a menő helyre regisztráltam.
Nem is igazán tudtam, hogy mivel fogom feltölteni. Idegen volt, hogy én írjak egyáltalán bármit. Jó, felteszem a képet, de mit írjak róla? (Egy darabig nem is tettem.) Nem készítettem nagyüzemben, nem találtam ki mintákat sem. Elsősorban saját élvezetemre fűztem a gyöngyöket. Már hónapokkal azelőtt megvolt az elhatározás és próbáltam a más oldalakra elmentett anyagomat ide áthozni, hogy minden egy helyen legyen. Így esett meg az, hogy valójában a régebbi képeket átdátumoztam korábbra. Ténylegesen később fogtam bele.
A gyöngyök iránti lelkesedésem az árak emelésével megkopott. Amikor villámgyorsan egymás után dobták piacra a különböző formájú gyöngyöket, tudtam, hogy nem tudok lépést tartani. Ez kedvemet szegte. Mihelyst egy kicsit több időm lett, elég jó áron eladtam a készletem javát.
A Meska felé is fordultam, voltaképpen meghatározhatatlan témakörben. Egy kis horgolás, egy kis nemezelés, egy kis kötés, egy kis gyöngy. Élveztem. Sok munkával járt a kapcsolattartás, a dokumentálás, a kigondolás, a fényképezés. Ennek - kivételesen pontosan tudom - 2016-ban intettem búcsút. Problémát jelentett a számla adása. Annyit meg nem ért meg nekem, illetve nem volt annyi időm rá, hogy még több energiát fektessek bele.
Kötni még gyerekkoromban tanultam meg anyukámtól, horgolni már fiatal felnőtt koromban autodidakta módon. A 2010-es évek kezdetéig azonban nem igazán érdekelt és időm se volt rá. Ezután belopakodott a hétköznapokba. Először a horgolás. Sokkal könnyebbnek éreztem. Azt hiszem a kötést túlmisztifikáltam. Később arra jöttem rá, hogy manapság egészen másként kötnek, mint ahogy én anyumtól anno tanultam. Gyakorlatilag újrahangoltam az egészet. Szeretem, leköt, kikapcsol és elsősorban a tényleg mókolós részt szeretem, amikor nem kell sietni, tanulni is lehet belőle, de azért nem túl bonyolult.
Számomra észrevétlenül tűntek el a blogtestvérek. Szomorú, hogy alig vagyunk. Persze ott a közösségi oldal. Többször elgondolkoztam azon, hogy én is bezárom a blogot, de itt egységben van minden címszavak szerint, külön részen vannak a legfőbb videók. Nem kell keresgélni, keresőszavakat beütni, hanem pontosan egy fix helyen van mindig, a blog jobb sávjában. A blog szerzője irányítja a dolgokat, nem bontja meg senki az egységét az egésznek, megvan a hozzászólás helye. Illetve szívesebben szánnám csak olyanoknak a képeimet és mondanivalómat, akik tényleg erre kíváncsiak, mintsem a közösségi oldalon szörfözőknek, akik azt gondolják és olykor közlik is "mi mindenre van időd, bezzeg nekem..."
Csodálom azokat, akik egy hét alatt megkötnek egy pulóvert. Annyit kötnek, hogy elképzelni se tudom hova teszik. Én díjazom azt, hogy ennyi időt is áldozni tudok rá. Nem kergetek hiú ábrándokat, később se lesz ez több. Nem szeretnék eladásra dolgozni, az külön stressz, a darabokat próbálni kell stb. Élvezem, amikor készítek valamit, viszont tudom, hogy nagy szükségem van a pihenésre is. Nagy lelkesedés tud elfogni egy-egy minta kapcsán. Még mindig izgalomban tart, hogy meg tudom-e valósítani. Öröm amikor elkészül. Szívesen dokumentálom. Egyáltalán nem érzem azt, hogy kifújt, hogy nincs kedvem. Mindig van olyan, amit szívesen kipróbálok és csak abban reménykedek, hogy az egészségem engedi, még legalább tíz év van ebben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése