Különös volt a viszonyom az ehhez hasonló filcekhez. Szépek, művészi és pontos a nyomtatás... csak éppen nem sokat tudok ehhez hozzáadni, nem mozgatja meg a fantáziámat se. (Körbe lehet hímezni, kitömni. Karácsonyfadíszt tudok belőle csinálni, esetleg kosár aljára ragasztani és kb. ennyi.)
A minap gondolkodtam azon, hogy mit adhatnék olyanoknak, akiknek a kézimunka nem a lételemük. (Velük évek alatt sem került szóba a kézimunka. Tehát nem érzik úgy, hogy ez vagy az mennyire tetszik. Ezért valami egyszerű, de mutatós, mindenki által hasznosítható dologban kellett gondolkodnom.) Boltokba futkározni nem akarok, pénzt áldozni még akkor se, ha nekem tetszik a kiválasztott áru (akkor pláne nem, ha csak elfogadható).
Így lett egy filclapból hat díszem, amelyből egyet elhagyok, egy családban marad, a többi pedig vár a sorsára. Nem akarok szégyenben maradni, ha én is kapok valami apróságot. (Szoktam.) Ha meg nem (zavarba se akarok hozni senkit, pláne nem azt az érzetet kelteni benne hogy rohangálnia kell miattam üzletekbe), később is el tudom dönteni a sorsukat.
Minimál stílusra vettem a figurát. Ragasztót használtam. Így utólag nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert nem volt (sokkal) gyorsabb, mint a hímzés és szaga is volt. (Ki is tettem száradni.) Díszítésnek nem szerettem volna selyem szalagot rátenni. Így esett a választás a gombokra és a számomra - havazást idéző - fonalra, valamint egy darabnál a csengettyűre.
