Más értékek fontosak már, mint az ezredfordulón, de még öt éve is más volt. Már a technika utat tört magának. A hivatalos ügyek intézésénél már természetes, hogy interneten zajlódnak a dolgok. (A NAV pl. megírta nekem, hogy csak a legvégső esetben menjek be az ügyfélszolgálatra.) Megismerkedtünk olyan új fogalommal, mint a DÁP és bizony rászorítottak (az nem volt érdekes a munkahelyen, hogy saját mobilinternetem segítségével tudtam csak használni). Munkahelyen szakmai ügyekben interneten van okosítás. Jaj, de utálom a webinárium magyartalan kifejezést. De hol vannak már a régi, idősebb főnökök, akiknek volt tudásuk, tiszteletük, tekintélyük. Most már a főnök is természetesen facebookozik... és hát azok, akik nem akarnak kimaradni a jóból ezerrel lájkolnak... már-már kötelező, elvárt és ha nem teszed, lemaradsz, barátságtalan címkét megkapod és hátrányba kerülsz fizetésnél, megítélésnél, munkahelymegtartásnál. A kollégák egymást neten köszöntik (értsd: kiírja nekik a facebook, hogy születésnapja van az illetőnek és választhat mindenki az előre betáplált, egy kattintással kiválasztott köszöntések közül. Simán elmennek egymás mellett aznap, akkor is, a két ajtó választja el őket. Csak köszönnek és nem szóban ejtik meg a felköszöntést.) A programokban előre betáplált sablon iratminták vannak. Ami arra készteti a lusta ügyintézőt, hogy pár kattintással megoldjon egy dolgot és elkényelmesít, nem ösztönöz arra, hogy felülvizsgálja, átnézze, nem szerez rutint a saját iratminta megalkotásában, nem ismerkedik annak logikájával, nem fejlődik, nem ismerkedik a jogszabályokkal.
A Covid ideje alatt diplomát szerzett (mert akkor valami rejtélyes oknál fogva a nyelvvizsga alól mentesítést kaptak az emberek, olyanok is, akik ezer éve emiatt vártak a diplomájukra) munkatársnak mondtam, hogy hozzon végzést egy adott ügyben. Erre mit csinál? Öt perc múlva szól, hogy kész. Letöltötte az internetről. Igen ám, csak épp a torka volt véres. Se a felépítése nem volt jó, se a jogszabályokat nem nézte meg, az adott ügyhöz nem formálta. Így jár az, aki egy mondatot se tud megfogalmazni. Most már nincs is rákényszerítve.
Azt hittem, nem jön el ez az időszak, amikor nem tudok lépést tartani... és nem is akarok. Nem tetszenek a változások, az új elvárások, az olyanok, amik számomra értékelhetetlen tulajdonságokat méltat.
Hiába hazaszerető az ember, hiába támogatná csak a hazai terméket, egyszerűen a pénztárca nem engedi a magyar viszonyok között. Valami állandó(nak tűnik). Kínai. Már kétszer körbejártam a témát az előző években. Létezik külföldön egy méregdrága makramé zsinór. Jó kis tartása van (úgy tűnik videóról), vékony, több színben. Ehhez hasonlót sikerült beszereznem, csak picit vastagabb kivitelben. Pár héten belül kipróbálom, reményeket fűzök hozzá.
És remélem azt, hogy visszatérnek a régi értékek.
